A nyelvtan egyik
alapvető fogalma a magánhangzók és mássalhangzók megkülönböztetése. Ezek a
betűk alkotják az írott nyelv legfontosabb elemeit, és szerepük nagyban
meghatározza a kiejtést és az szótárak szerinti helyesírást is. A
magánhangzók olyan hangok, melyeket a levegő zavartalanul hagyva ejtünk ki.
Ilyen például az „a”, „e”, „i”, „o”,
„u” betűk. Ezek nélkül nem lenne lehetővé a szavak kiejtése, és
minden nyelvben megtalálhatóak. A mássalhangzók viszont olyan hangok,
melyeknél a levegő áramlását valamilyen akadály vagy zárás korlátozza. Ilyen
például a „b”, „c”, „d”, „f”,
„g” betűk. Ezek nélkül szinte lehetetlen lenne érthetően beszélni.
Fontos megérteni, hogy a magánhangzók és mássalhangzók kombinációjából
épülnek fel a szavak. Egyes nyelvekben például sokkal több mássalhangzót
használnak, mint másokban, ami kihat az adott nyelv hangzásvilágára. Összességében
tehát elmondható, hogy a magánhangzók és mássalhangzók együttesen alkotják a
nyelvet, és fontos szerepet töltenek be mind az írásban, mind a beszédben.
Érdemes figyelmet fordítani ezekre az elemekre tanulás közben, hiszen
segítenek jobban megérteni és elsajátítani bármilyen idegen vagy anyanyelvet.